2013. szeptember 19., csütörtök

Lady Stella Haul

Nemrég bevásároltam a Stellánál, a "Zöld hétfőt" kihasználva. Ajánlom nektek is, hiszen az ingyenes kiszállítás kinek nem éri meg :) Lássuk miket válogattam össze
Sampon
Mivel a korpás hajra való samponja nagyon bevált, úgy döntöttem kipróbálom a festett hajra valót is, bár ezt elsősorban anyunak rendeltem. A másikkal ellentétben ez nem annyira sűrű, így külön hígítani nem kell, viszont sajnos ennek nem rágógumi illata van, hanem inkább kókuszos, de nagyon fincsi ez is. Jól és kíméletesen tisztít, a színmegtartó hatásáról majd csak később tudok beszámolni.

Balzsam
A balzsam kellemes meglepetés volt, hisz ennek is mangó illata van, mint a pakolásnak. Nem kell sok belőle, mert nagyon szépen eloszlatható a hajon. Ami nagyon meglepett, hogy érezhetően puhább lesz tőle a hajam egészen a következő hajmosásig, ami eddig egy balzsamnál sem volt jellemző, ráadásul az illata is nagyon sokáig megmarad. Keratin és argánolaj van benne, amik nagyon jók a hajnak.

Arckrém
A szőlőmagos mélyhidratáló krémről már írtam, de mivel mostanában elég gyakran volt (és lesz is) szárazabb, hűvösebb, szelesebb idő, ezért néha kevésnek bizonyult az arcomnak, így kellett keresnem egy másik krémet is, ami kicsit gazdagabban hidratál. Erre az Oliva Beauty Intenzív hidratáló bőrpuhító arckrém tűnt jó választásnak, ami néhány napos használat után be is bizonyosodott. Nagyon jól puhítja és hidratálja a bőrt, gyorsan beszívódik, és kevés kell belőle. Extra szűz mediterrán olívaolajat, ureát, és ligetszépe olajat tartalmaz. Ami sokaknak fontos szempont, hogy parabén-, színezék- és illatanyag mentes! 

Arcpakolás
Őszintén bevallom, hogy magamnak nem igazán szoktam arcpakolást, -maszkot használni, mert vagy elfelejtem, vagy ha eszembe jut, lusta vagyok használni... De mikor megláttam a weboldalon ezt a Csokoládés gélmaszkot, nem bírtam ellenállni, így megrendeltem. Mivel csokis és gránátalmás, az illata egyszerűen mesés! A-vitamint, koffeint és gránátalmaolajat tartalmaz.

Ha bármelyik termékről szeretnétek még több részletet megtudni, írjatok bátran, szívesen segítek mindenben.

2 megjegyzés:

  1. Szia! a Lady Stella Vitaline Professional Sampon festett hajra tényleg 1000ml-es kiszerelésben 1358Ft vagy csak elírás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem elírás, most akcióban tényleg ennyibe kerül :)

      Törlés